Lions Nap a Budaörsi Horizont LC szervezésében

A Budaörsi Horizont LC egészségnapot szervezett vasárnap a Templom téren, de a hűvös, szeles idő miatt a szabadtérre szervezett programok is a Szent Benedek iskola épületébe kerültek be. Legfontosabb célja az eseménynek a szem- és diabétesz szűrése volt, hiszen a nemzetközi Lions mozgalom eredetileg is a látássérültek segítésére alakult meg.

Egészségnapot tartott vasárnap a Lions jószolgálati szervezet budaörsi klubja a Szent Benedek iskolában, ahol elsősorban szemészeti szűrővizsgálatokat és vércukormérést végeztek egészségügyi szakemberek a lakosság körében. A Lions mozgalom elsősorban a látássérültekért és a látás védelmében működik, de jószolgálati tevékenységét más tevékenységekben, például rászorulók segítésével egyaránt gyakorolja.

A Lions mozgalmat száz évvel ezelőtt, az I. világháború során hozták létre amerikai vállalkozók. Elsősorban a háborúban szemsérülést szenvedett katonák megsegítésére, támogatására. Így kötődik a szervezet elsősorban a látássérültekhez, illetve szervez szemszűréseket” – mondta el dr. Chrabák László, a Lions magyarországi kormányzója. „Bár mindegyik Lions klub saját maga dönti el, hogy milyen formában segíti a rászorulókat, azonban április utolsó hétvégéjén közel félszáz klub mintegy harminc helyszínen a Lions-Day keretében egészségprogramot szervez a lakosság számára, mert az egészség megőrzéséhez a szűrés nagyon fontos. Ezt a rendezvényt is a Lions-Day keretében tartotta meg a budaörsi szervezet” – magyarázta az esemény létrejöttét a kormányzó.


Céljuk a társadalom figyelmének felhívása az egészséges életmódra és a szűrés fontosságára. Ezen kívül felvilágosítással és életmód tanácsadással igyekeznek javítani a lakosok egészségi állapotán. A szemészeti szűrés mellett a diabétesz szűrés is szerepel programjaikban. „A magyarországi lakosság 7-8 százaléka cukorbeteg, és statisztikák alapján majdnem ugyanennyire tehető azoknak a száma, akik ugyan nem tudnak róla, de szintén cukorbetegek” – ezt már dr. Kökény Mihály, a Lions budapesti zónaelnöke mondta, aki egészségügyi miniszter is volt 2003-2004-ben. „Szűrővizsgálaton is előfordult már, hogy olyasvalakin mértünk extrém magas értéket, aki nem tudott betegségéről” – közölte a program jelentőségének alátámasztásául.

Dr. Kutsch Zoltán, a budaörsi Lions klub alapító elnöke elmondta, helyi szervezetük szándéka, hogy legalább ezer budaörsi lakost szűrjenek diabétesszel a közeljövőben, mert ilyen országos statisztika mellett itt is fény derülhet látens esetekre. A probléma súlyosságát éreztette azzal, hogy elmondta, naponta tíz végtagamputációt végeznek Magyarországon a diabétesz szövődményeinek okán.


A budaörsi székhelyű Roche Magyarország Gyógyszer- és Vegyianyagkereskedelmi Kft. bocsátott rendelkezésre négy Accu-Chek vércukormérő készüléket 400 lándzsával és 400 tesztcsíkkal a vizsgálatok elvégzéséhez. Ezen kívül a FINDRISK elnevezésű teszt kitöltésével kaphattak közelebbi képet az érdeklődők, hogy számukra milyen kockázata van a cukorbetegség kialakulásának. A szemészeti szűrés a szokásos táblaolvasós látásvizsgálat mellett korszerű szemvizsgáló gépekkel végzett vizsgálatokat is tartalmazott. A gépek szintén adományokból állnak rendelkezésre.

Jelen volt a rendezvényen a váci Agócs Ágota, aki bemutatta a pulzáló mágnesterápiás készüléket, mely a Föld mágneses erejét pótolja szervezetünk számára, melytől a természettől eltávolodott életvitelünk miatt a zárt terek és lebetonozott felületek elzárnak, valamint a hegyikristállyal kiegészített szín- és fényterápiát. Berendezéseit az érdeklődők ki is próbálhatták a helyszínen.

A budaörsi Horizont Lions Klub különböző foglalkozású emberek társasága, akikben közös a segítő szándék. Tagjaik sorába szívesen várják a hasonló beállítottságúakat. Az egyéves múlttal rendelkező klub fennállása óta sokat szolgált, szeptemberben például jótékonysági teniszversenyt rendezett, karácsonykor rászorulókat támogatott, márciusban pedig határon túli magyar fiataloknak szervezett budapesti kirándulást.

Forrás: https://budaorsinaplo.hu


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Budaörs Horizont Lions Club

Adószámunk:
19063926113-
Számlaszám:
OTP 11742173-26043731

cím: 2040 Budaörs,
Fodros u. 15/B.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba